2013.02.03. Hungaroring Emlékezünk Drapál János születésének 65. évfordulójára. A mostoha havas és szeles időjárás ellenére több százan érkeztek a megemlékezésre. Sportbarátok, érdeklődők, egykori sporttársak, motorversenyzők és természetesen a családtagok.Jelen volt a versenymotorok mindenttudója, a nagyszerü szerelő Hamar Zsigmond. Ez alkalommal a Hungaroring lehetővé tette,hogy emléktáblát állítsunk Kesjár Csabának és Böröczky Józsefnek. Kesjár Csaba emlékét a zuglóiak nagy szeretettel örzik és ennek tették tanubizonyságt,hogy Barabás Ferenc, az Adler veterán motoros klub vezetője, és Rozgonyi Zoltán Zuglói Alpolgármester Úr külőn koszorút hozott a frissen felálított táblára. Böröczky Pepi végre azon a helyen kapott táblát, ahol oly sokat motorozott és ahol az Eurosport mikrofonja előtt annyi órát közvetített. Ayrton Senna ! Emlékére is vittünk koszorút kinek neve méltatlanul el volt felejtve. A szervező, Josef Szabó, megemlékezett a nagyszerü autóversenyzőről, kinek a tábláját ez évben még felújítják!

Dudaszóval Kezdődőtt a Megemlékezés.

Régebbi Motorosaink között Világbajnokunk.


A Zuglóiak.

Drapál nagy tisztelője elkészítette a motorját is cukorból./Orbán Róbert,Dunavarsány./

Josef Szabó.

Az emlékezők.

Zuglóiak gyönyörü zászlóval érkeztek.

Szabó Josef /Gokart/ a szervező.