2016. június 26., vasárnap 06:57

Pannonia Ring - Ostffyasszonyfa

Megosztás
Pannonia Ring - Ostffyasszonyfa

A He-Do- Hankook Országos Gyorsasági Bajnokság a Logi-Store Kupáért folyó második versenynapján, szombaton elsőként az OB II. kategória: hét fős mezőny állt rajthoz a Forma autók volánja mögött. A legutolsó fejlesztésű, a mezőny legújabb, legerősebb autójával élről rajtoló Rónai Tamás már az elején behozhatatlan előnyre tett szert, míg a második helyen többször is változott a helyzet.

A hatodik helyről rajtoló Balogh Zsoltnak is sikerült rövid időre előre jönni, aztán Stern és Volentér is kipróbálhatta az előkelő második helyen való autózást. Baloghnak aztán a leintés előtt két körrel ki kellett állnia, mert leesett az autóról az első orrszárny. Az addigra már célegyenesnyi távolságot tartó Rónai is kénytelen volt feladni győzelmét, mert a kijelzőn műszaki hiba üzenetek jelentek meg. Így az elsőséget Volentér Balázs szerezte meg, míg másodikként Stern Rolandot intették le. 

A szünet előtt az OB IX. kat. Hankook Racer Cup mezőnyének tagjai futották második versenyüket. A negyedik rajtkockából a tegnapi verseny győztese, György Anett rajtolt a Lotussal és már néhány kanyar után feljött a második helyre, majd ismét átvette a vezetést szlovák ellenfelei előtt. A Suzukisok között a rali szakágból átigazolt Maricsek Miklós rajtolt az élről, ám fiatalabb ellenfelei hamarosan átvették tőle a vezetést. A tízedik körben Báldi Gergő megelőzte az addig élen haladó Kismarty-Lechner Gábort, Boldizs Bence végül a harmadik helyen érkezett célba.
A Forma autók délutáni futamának esélyese ismét torony magasan Rónai Tamás volt, aki pole pozícióból indulva, végül közel tizenöt másodperces előnnyel szerezte meg az elsőséget. Stern Roland a rajtnál megelőzte Volentér Balázst és feljött a második helyre de Volentérnek végül sikerült visszavennie a második pozíciót, így Stern harmadikként ért célba.
A Porsche GT3 12 tagú mezőnyéből Piotr Parys szerezte meg az első helyet, akit Marcin Jaros követett. A harmadik legjobbként Marcin Jedlinski érkezett be. Tura kategóriában: Bódis Kálmán remekelt öt követte egy hölgyversenyző Keszthelyi Vivien és harmadikként Audi TT –vel Érsek Máté érkezett..

Oldalkocsis motorkerékpár VB: Tizenhét induló óriási küzdelem a hatalmas 37 fokos melegben nincs elérhető eredményünk. Pótoljuk

Megjelent: 1092 alkalommal

 

 

 http://balunet.hu

  

 

  

 

 mamisuli.hu

 talmaring_logo

 

  

  

 

 

Web Analytics