2013. november 17., vasárnap 20:48

Drapál János

Megosztás
drapál

Egy élet a motor sportért!

A legdöntőbb dolog az, hogy nagyon korán kell elkezdeni a versenyzést, és nem mindjárt a gyorsasági ággal, mert az a legnehezebb. Véleményem szerint a 14-15 éves életkor, az, amikor valaki moto-cross versenyen az 50kcm-es, később a 125-ös kategóriában minden további nélkül rajthoz állhat.

 

Itt már szert tehet egy olyan motorbiztonságra, amivel már mindenféle körülmények között, a motorkerékpárral már bánni tud. Némi fáziskéséssel ugyan, de gyakorlatilag ezzel egyidejűleg már el lehet indulni a gyorsasági verseny széria 50kcm-es géposztályában, ami alkalmas arra, hogy a kezdő a gyorsasági sporttal egyáltalán kapcsolatba kerüljön. Ily módon 16-17 éves korára már rendelkezhet annyi rutinnal, amellyel már előrébb lehet lépni. Ha korábban nem tette meg, akkor ebben az életkorban már jelentkezhet valamelyik klubban. Aki eddig szorgalmasan dolgozott, az már szerzett annyi versenytapasztalatot, ami most, a felvétel során kamatozik először. Ha látják rajta, hogy felkészültebb a többi sráchoz képest, akkor biztos nem fogják elküldeni. A kipróbálás után a szakmai vezetőség eldönti, hogy a gyerek máris az egyesülettől kap motort, vagy még megfigyelésre szorul, s ez esetben egy-két versenyen még a saját motorjával indítják.

            Ne feledkezzünk meg a műhelymunkáról sem, amibe most már bele kell, hogy kapcsolódjon. Persze korábban is megkezdheti az ismerkedést a motorral, hiszen nagyon sok olyan teendő van a gép körül, amit már egy 14 éves fiatal is el tud végezni. A műhelyben hasznosan eltöltött órák, a versenypályán kamatoznak. Azt azonban célszerűnek tartom, hogy a kezdő versenyző még akkor se hagyjon fel a mini-crossal, ha az egyesület már elindítja a gyorsasági versenyek szériafutamain. A crossozóknál jóval több alkalom adódik a versenyzésre, s e mellett ott viszonylag kisebb sebességnél, és kevesebb veszélynek téve ki magát, tanulhatja meg az alapvető tudnivalókat: a féktáv helyes felmérését, hogy akkor váltson sebességet, amikor az indokolt, és azon a fordulatszámon, amelyen kell, és ugyanakkor megszokja a fej-fej melletti küzdelem atmoszféráját is. Így talán később sem riad meg a verseny közben egy-egy összekoccanástól, ami a féktávra tülekedésnél könnyen előfordul – sokszor nem is véletlenül. Az is elképzelhető, hogy végül ebbe a versenyformába fog beleszeretni, és – mert a crossozók is várják a tehetséges fiatalokat, ott ragad náluk.

De ha látjuk, hogy az adottságai a gyorsasági versenyzés felé orientálják, akkor ehhez biztosítjuk neki – a fokozatosság szem előtt tartásával, és az egyéni fejlődés függvényében – a motorokat, az 50kcm-es szériagéptől a 250-es speciál Yamaháig, amit egy kellő rátermettségű fiatal 18 éves korára elérhet. Ekkor már elvárható, hogy ki-ki képes legyen felmérni a vállalt kockázat mértékét, és felismerni, hogy most már olyan gépen ül, aminek a nyergében minimális a megengedett hibalehetőség. Szerencsére most már meg vannak az alapvető tárgyi feltételek – már ami a gépellátást illeti. Olyan srácoknak is tudunk adni power valve Yamahát, aki egy éve – gondolom – még nem is álmodtak erről. Ezek a motorok már rendkívül strapabírók, karbantartásuk viszonylag olcsó. Ha a főtengely és a dugattyú ép, a többi már akár tíz évig is kihúzza. Ezekkel a motorokkal már ütőképesek lehetnek ezek a gyerekek, és hogy egy, vagy csak két év múlva kerülnek a hazai mezőny elejébe, az már kizárólag a tehetségükön és a szorgalmukon múlik.

Aki „már” ennyit elért, az ne feledkezzen el arról, hogy ez „még” csak a kezdet. Hogy meddig jut el azon az úton, amelynek ily módon nekivágott, az sok mindentől függ és én a magam tapasztalatai alapján, egy – két gyakorlati tanáccsal szeretnék segíteni abban, hogy ne az egyéni hozzáálláson bukjon el a dolog.

Eltekintve most a műszaki háttértől, az eredményesség három legfontosabb alapfeltétele: az egyéni adottság, a tudatos rizikóvállalás képessége, és a szorgalom.

Az adottságról nem sok a mondanivalóm. Az vagy van, vagy nincs. Annyit azért megemlítenék ezzel kapcsolatban, hogy az még nem feltétlenül a tehetség csalhatatlan jele, ha valaki szépen „görbül” valamelyik utcasarkon, sőt a szériakategóriában mutatott képességek is legfeljebb arra adnak biztosítékot, hogy az illető már alkalmas arra, hogy igazi versenymotoron elinduljon annak veszélye nélkül, hogy mindjárt az első kanyarban összetörné magát. ( Ami ellen persze így sincs biztosíték.) Csak aki próbálta, az tudja igazán, hogy mennyi a különbség egy széria géposztálybeli P-20-as és akár egy 125-ös speciál MZ között is.

A tudatos rizikóvállalás képessége egy kicsit még mindig az adottság függvénye, de ez a képesség fejleszthető. Az, aki nem vállalja a rizikót – nem kockáztat – az sohasem ismerheti meg lehetőségeinek a maximumát, következésképpen, soha nem válhat klasszis versenyzővé. Aki viszont kritikátlanul vállal minden kockázatot anélkül, hogy számolna a lehetséges következményekkel, az nagyon hamar végére érhet versenyzői karrierjének és még szerencsés, ha csak a sportpályának kell búcsút mondania.

Végére hagytam a szorgalmat, amelynek mértéke csak az egyéni hozzáálláson múlik. Szorgalomról szólva most nem csak a gondos műhelymunkára, az alapozási időszakban elengedhetetlen fizikai felkészülés kellő intenzitására gondolok, hanem a versenyek előtt biztosított edzéslehetőségek tökéletes kihasználására is. Egy kezdő esetében kétségtelen előny, ha egy nálánál képzettebb, gyorsabb versenyzővel tud tartani egy-két kör erejéig. De ez az egy-két gyors kör – még ha ezzel biztosítottam is a megfelelő rajthelyet – tréningnek kevés. Ráadásul, ha nem megy ez a dolog, erőltetni nem szabad, mert csúnya bukás lehet a vége. Többet ér, ha valaki egyedül, önmagát – és a motorját – figyelve teljesíti az edzés távjának döntő hányadát. Az edzés során tudatosan kell megválasztanom a legmegfelelőbb kanyarívet és meg kell próbálnom eljutni a lehetséges maximumig. Némi gyakorlat után már arra is marad idő, hogy e közben a többieket is figyelemmel kísérjem, mert a másik hibáinak ismeretében könnyebben alakíthatom ki a saját taktikai elképzelésemet. A versenyen már az elkerülhetetlen improvizációktól eltekintve, alkalmazhatom a tréningen felszedett tapasztalatokat.

Ha valaki mindezt lelkiismeretesen végigcsinálta, még akkor is nagyon sok külső tényező befolyásolhatja a végeredményt. De legalább önmagának nem tehet szemrehányást az esetleges kudarcért. A következő versenyen, a következő versenyidényben újra, még nagyobb szorgalommal kell dolgozni a még nagyobb siker reményében.

És akkor talán – ki tudja mikor, hiszen hosszú az út odáig -, lesz valaki, akinek a tiszteletére a gyorsasági motorsport valamelyik világversenyén újra felcsendülhet a magyar himnusz.

 

Vörös János könyve nagyszerü versenyzőnkről.

Megjelent: 1068 alkalommal

 

 

 http://balunet.hu

  

 

 

 

 

 mamisuli.hu

 talmaring_logo