Mami kupa III.forduló 125-ös géposztály

Megosztás

Kovács Bálint Junior korosztály képviselője, ma megmutatta hazai közönség előtt motoros tudását!  A Mami kupa 125-ös géposztályában, a nagyszerű  II. helyezést érte el, az Európa Ringen.

Nagyon jól kapta el a rajtot, hisz Major Gábor előtt tudott az egyenes végén elfordulni, ami már eleve jó pozíció,  mivel Gábor az 1-es kockáról indult. Major Gábor kicsit küzdött a technikával, kívülről úgy nézett ki mintha a kuplungja rakoncátlankodna - vagy a lóerők tömege ugráltatná a motorját. De a lényeg, hogy az első fordulóba Kovács Bálint érkezett elsőnek és  a több korosztállyal fiatalabb versenyző néhány Alpok Adria futam tapasztalataival felvértezve, óriási tempót diktált. Major Gáborunk nagy örömére, mert végre komoly riválisa akadt és kemény csatába kezdhetett a fiatal versenyzővel.  Az elől haladó Bálint egy komoly fékezésnél Gábor mögé került, mely megpecsételte sorsát. Hatalmas küzdelem következett, Bálint többször köridőt javított, de így sem sikerült Major elé kerülnie. Többször próbálkozott belső íven elbújni versenytársa mellett, de valahogy nem jött ki a ritmus és több lekörözés sem segítette motorosainkat. A lekörözések simán, akadály nélkül sikerült mindkét versenyzőnek,  köszönet a sportszerű magatartásért a többieknek. Nagyon jól ment a mezőnyben Szabó Gábor,  aki magát felülmúlva lendületesen ért célba!

Kis kiegészítés a második futamon történtekkel.

A második futam rajtja is rendben lezajlott,Bálint ismét jól elkapta a rajtot Gábor motorja ismét felágaskodott,így a gáz elcsukásával fékezte meg a paripát, de ez a harmadik helyet jelentette a célegyenes utáni kanyarban. Gyorsan felzárkózott,körökön keresztül kereste a megoldást,az omega kanyarkombinációban meg is találta így átvette a vezetést. Nem örülhetett sokáig mert a depóra vezető egyenes végi balos kanyar bejáratában hagyott egy pici helyet,ahol Bálint aláfordult,és ismét átvette a vezetést. Jött a mindig veszélyes feladat, a lekörözés, az első kettő simán ment,de a harmadiknál sajnos Gábor egy szűk manőver közben lecsúszott a pályáról és elesett. Így piros zászló lett a vége. A zsűri döntése értelmében befejezettnek nyilvánította a versenyt,és fél pontot osztott. Így Bálint megnyerte a második futamot. Ezzel a két futam összesítése alpján is az első helyen végzett. Köszönjük a sportbírók munkáját és a Mami csapatának a kiváló rendezést.

Összességében nagyon jó versenyt és

izgalmas küzdelmeket láthattunk.

 

 

 

 

Megjelent: 1292 alkalommal

 

 

 http://balunet.hu

  

 

  

 

 mamisuli.hu

 talmaring_logo

 

  

  

 

 

Web Analytics