2014. október 01., szerda 18:24

Az Év utolsó versenye következik

Megosztás
Az Év utolsó versenye következik

Az év utolsó és egyben legfontosabb bevetése előtt áll a Talmácsi Racing. A 2007-es világbajnok Talmácsi Gábor csapata e hét végén a franciaországi Magny-Cours-ban áll rajthoz a 2014-es FIM Superbike Világbajnokság 11. fordulóján, melynek keretében a FIM Superstock 600-as Európa-bajnokság 7., valamint a European Junior Cup 8. és egyben utolsó idei futamát is rendezik.

 

A magyar csapat az előző versenyhétvégéken megszokott módon ezúttal is három ifjú pilótával képviselteti magát az eseményen. A Superstock 600 Európa-bajnoki mezőnyében a 19 éves Bódis Richárd és a 15 éves Alessandro Zaccone, míg az EJC-ben a 14 éves Somosi Alexander hajt a minél jobb helyezésekért.

Az előző versenyhétvégék kiválóan sikerültek a Talmácsi Racing számára, hiszen a Superstock600-ban az előző három futam mindegyikén a top7-ben végzett valamelyik pilótájuk. Misanóban az azóta a kategória olasz bajnoki címét is begyűjtő Zaccone végzett a 7. helyen, majd Portimaóban Bódis Ricsi egy 5., Zaccone egy 9. helyet tudott felmutatni, végül Jerezben a magyar pilóta egy káprázatos 7. hellyel örvendeztette meg csapatát, aminek értékét növeli, hogy a 20. rajtkockából indulva szerezte meg. Azon a versenyen Zaccone is kiválóan szerepelt, hiszen bukása előtt a dobogós, 3. pozícióban haladt.

Ricskó hat fordulót követően 20 pontjával a 13. helyet foglalja el a bajnoki tabellán, míg Zaccone 16 szerzett ponttal a 16. jelenleg. Az EJC-ben Somosi Alexandernek eddig egy pontot sikerült gyűjtenie, de Franciaországban ő is mindenképp a top15-ben végezne, tovább gyarapítva ezzel Európa-bajnoki pontjainak a számát.

Talmácsi Gábor, csapatfőnök

„Az év utolsó versenye következik számunkra, és általában ez az a verseny, amire az emberek és a támogatók is a leginkább emlékezni szoktak, ezért extra koncentrációval készülünk. Szeretnénk az eddigieknél is jobban szerepelni, ezért ismét változtattunk a csapaton, hogy még hatékonyabbá váljunk a versenyhétvégék alkalmával. A motorokon nem változtattunk, egy-két új alkatrész került csak fel rájuk. Úgy érzem, mostanra összeállt minden ahhoz, hogy a legjobbakkal is fel tudjuk venni a versenyt az Európa-bajnokságon. (Bódis) Ricsinek az előző két versenyről van két nagyon erős eredménye, amire építhet, és Alessandro (Zaccone) is nagyon gyors volt minden egyes alkalommal, amikor motorra ült, ezért úgy gondolom, ha igazán kijön neki a lépés, akár a dobogóra is lehet esélye. (Somosi) Alexanderen is azt látom, hogy nagyon felszívta magát erre az utolsó versenyre, a Talmácsi Napon feltűnően agresszívan és hatékonyan versenyzett csapattársai ellen. Felkészülten és motiváltan utazunk ki a Superbike Világbajnokság Magny-Cours-i versenyhétvégéjére, és szeretnénk pozitív végkicsengést adni a szezonnak.”   

A hétvége programja:

Péntek (2014.10.03.)

9:15 – 9:45: Superstock 600, 1. szabadedzés

12:45 – 13:05: EJC, 1. szabadedzés

13:10 – 13:30: EJC, 1. időmérő

16:30 – 17:15: Superstock 600, 2. szabadedzés 

Szombat (2014.10.04.)

11:45 – 12:15: Superstock 600, időmérő

13:15 – 13:45: EJC, 2. időmérő

17:50: Superstock 600, futam

Vasárnap (2014.10.05.)

15:05: EJC, futam

Megjelent: 1129 alkalommal

 

 

 http://balunet.hu

  

 

  

 

 mamisuli.hu

 talmaring_logo

 

  

  

 

 

Web Analytics