2016. november 01., kedd 21:01

Nehéz kezdés, de… az nevet, aki a végén nevet!

Megosztás
Nehéz kezdés, de… az nevet, aki a végén nevet!

A Gender Racing Team-et ma valahogy kerüli a szerencse. Sokat sejtetően hangzott egy Tóth Gender Tamás csapatvezető szájából elkapott mondatfoszlány: “a mai napon 15 év műszaki hibáit egyben tudjuk le…”. Ám egyet ne felejtsünk! Az nevet, aki a végén nevet!

 

Rónai Tamás egykedvűen sétált a rajtrácsra csapattársához, aki a második futam rajtjára készülődött. Emberünk az első futamon beütött technikai krach lévén kényszerűségből kihagyta a második versenyt – de valódi profi, és sportember lévén a sopánkodás helyett inkább megsüvegelendően Stern Rolandba öntött lelket. Roland az első verseny drámai fordulata után javítani kényszerült, azonban közvetlen az első körök végén egy szerencsétlenül sikerült manőver után fel kellett adnia. “A kettes kanyar kijáratán, belső íven próbáltam előzni Volentér Balázst, aki kellő helyet hagyott nekem, viszont a szegélykő megdobta az autóm, én pedig eltaláltam az ellenfelem oldaldobozát.

Az akcióban az én gépem is megsérült, az első vezetőszárny letört, és kis híján a kerék alá szorult. Ezzel sajnos elszállt az esélyem a versenyben maradásra, dobnom kellett a futamot, ami miatt csalódott vagyok. Első olyan eset, amikor tört valami, de ez ugye sosem jön jól. Próbálunk az utolsó, dupla pontos futamra koncentrálni, és bízom benne, hogy Tamás autóját sikerül rendbe tenni, és be tudja hozni az eddigi szerencsétlen napunk alatt elhullajtott pontokat!” – zárta Roland, akinek nem úgy alakult a napja, ahogy eltervezte, de vitathatatlanul az egyik legszínesebb, legtehetségesebb embere a Renault kupa mezőnyének.

A mindent eldöntő ütközet, ami egyúttal a hazai gyorsasági autós szezon lezárását is jelenti, 16h-kor rajtolt el a Hungaroringen.

 

Képek: Gender Racing Team

 

Megjelent: 306 alkalommal

 

 

 http://balunet.hu

  

 

 

 

 

 mamisuli.hu

 talmaring_logo